Hungária Komondor Klub

Magunkról

A komondor

Aktualitások

 
 
 
 
 
 
 


Klub Sztár 2010
A Klub-Sztár - 2010 CÍM ELNYERÉSÉNEK FELTÉTELEI

 1.A Hungária Komondor Klub Tenyésztési Tanácsa a kiállítói kedv növelésének elősegítésére, a legsikeresebb egyedek elismerésére és a tenyésztési, kiállítási színvonal emelésének céljából meghirdeti a Klub-Sztár 2010. díjat.

2. A Klub-Sztár 2010. díjat kaphatja korosztályonként ( fiatal és felnőtt) és nemenként az a négy komondor, amelyek az első négy legtöbb pontot kapják a pályázati kiírásban ismertetett pontozási rendszer alapján. A fiatal Klub Sztár 2010. kategóriába csak a fiatal osztályban, a felnőtt Klub Sztár 2010. kategóriába csak a növendék, nyílt, champion osztályban 2010. évben elért eredmények számítanak bele. Ugyanazzal a kutyával lehetséges pályázni mind a két korosztályban, amennyiben az adott kutya 2010. évben rendelkezik az adott korosztályhoz szükséges kiállítási osztályban szerzett eredménnyel. A korosztályokba pályázni külön pályázati lapon, a korosztály megjelölésével lehet.

3. A pályázáshoz szükséges minimum feltételek a következők: a pályázó komondor tulajdonosa érvényes Hungária Komondor Klub tagsággal rendelkezik, a pályázó komondornak a három fő klubrendezvény (Klubkiállítás, Komondor Fesztivál, Speciális CAC kiállítás) közül kettőn pontot kell szereznie.

4. Pályázni a 2010.évben elért korlátlan számú kiállítási eredménnyel lehet, de a külföldi kiállításon elért pontok száma nem haladhatja meg a Magyarországon elért pontok számát, nem számít külföldi kiállításnak az Európa- és Világkiállítás. A kiállításon elért eredmények pontértékét az alábbi pontszámítási táblázat tartalmazza.

Klub-Sztár 2010. (9-18 hónapos korig)

Kiállítás

típusa

 

Eredmény

 

 

CAC

 

 

CACIB

 

Európa- és Világkiállítás

Klub Kiállítás, Speciál CAC

 

 

Fesztivál

Egyéb

(Deák Orbán Emlékkiállítás, Tájjellegű kiállítások,stb.)

Kitűnő

1

1

1

1

1

1

HPJ v. kiállítás szépe

3

5

10

20

 

3

Junior BIS-ba javasolt

5

7

10

20

5

Derby-győztes

7

7

 

 

Fajtagyőztes v. kiállítás bajnoka

10

10

30

50

7

BOG

20

20

50

50

10

BOG 2.,3.

15

15

40

40

7

Junior BIS

30

30

50

50

20

Junior BIS 2.,3.

20

20

40

40

15

BIS

50

50

100

100

30

BIS 2., 3.

40

40

75

75

 

20

Fesztiválon kapott DÍJ

 

30

 

Csípőízületi diszplázia szűrés minősítése

HD-A

100

HD-B

50

HD-C

30

Tenyészthető minősítés

30

 

Klub-Sztár 2010. (18 hónapos kortól)

Kiállítás

típusa

 

Eredmény

 

 

CAC

 

 

CACIB

 

Európa-, Világkiállítás

Klub Kiállítás, Speciál CAC

 

 

Fesztivál

Egyéb

(Deák Orbán Emlékkiállítás, Tájjellegű kiállítás,stb.)

Kitűnő

1

1

1

1

1

1

CAC v. kiállítás szépe

3

3

10

20

 

3

Res.CAC

2

2

7

15

 

 

Derby-győztes

5

5

 

 

 

 

CACIB

 

5

20

 

 

 

Res.CACIB

 

4

15

 

 

 

Fajtagyőztes v. kiállítás bajnoka

10

10

30

50

 

5

BOG

20

20

50

50

 

10

BOG 2.,3.

15

15

40

40

 

7

BIS

50

50

100

100

 

30

BIS 2.,3.

40

40

75

75

 

20

Fesztiválon kapott DÍJ

 

30

 

Csípőízületi diszplázia szűrés minősítése

HD-A

100

HD-B

50

HD-C

30

Tenyészthető minősítés

30

Tenyésztésre javasolt minősítés

100

 

5. A korosztályonként (fiatal és felnőtt) és nemenkénti első helyezettek serleg vagy egyéb értékes tárgy jutalomban, a 2., 3., és 4. helyezettek oklevél díjazásban részesülnek.

 

6. Pályázni a pályázati kiírás mellékleteként szereplő pályázati lapon lehet.

A pályázat benyújtási határideje:: 2010. december 31.

Benyújtandó az alábbi címre:

Kiss Barbara

2211 Vasad II. Külterület 105/b. – bugacka@dogheart.hu

 

7. A Klub-Sztár 2010 cím nem kerül kiadásra, illetve visszavonható, ha a komondor tulajdonosa kiállításon vagy tenyészszemlén sportszerûtlen magatartást tanúsít, vagy a fajta érdekével ellentétes tevékenységet folytat.

 

8. A Klub-Sztár 2010. címet elnyert komondorok fényképei és adatai megjelenek a 2011. évi Komondor Magazinban.

9. Folyamatosan elért 3 Klub Sztár helyezés esetén Babérkoszorús Klub-Sztár cím adományozható, melyre pályázni külön kérelemmel a 3. Klub Sztár cím elérésével párhuzamosan, a 3.Klub Sztár pályázat benyújtásával egyidejűleg lehet.

Budapest, 2010. január

Monoki Szabolcs
Udvardiné Lukács Ilona
a Tenyésztési Tanács elnöke
Klubelnök

Pályázat nevezési lap